CSILLAGPORTÁL

OLDAL ELŐZMÉNYEI: hajnalhasadas, napcsillag, hatodiknapon, csillagszeme, csillag-szeme, o-megacsillag, palesnapes, k-apu, n-e-gy-v-e-n-k-e-t-t-o.hupont.hu és a napkapu.hupont.hu oldalak

2025. szept. 24-én egy videó került fel, melyben azt állítják, hogy szeptember 10-én a Charlie Kirk merényletnél Kirk egy hologram kivetítés volt, arra hivatkozva, hogy a sátor, melyben Kirk tartózkodott, egy lézeres hologram kivetítővel volt felszerelve, amit a Kirk merénylet után leszereltek. A másik dolog, amit felvetnek, hogy a Kirk merénylet helyszíne nem úgy néz ki a merénylet után, mint egy bűnügyi helyszín, amit teljesen le szoktak zárni.
Nem tudom a legújabb hologram kivetítők hogyan birkóznak meg a napfénnyel (élőben nem láttam), amitől a kivetítés élessége észrevehetően tompul, így nem lesz életszerű. Ezzel a videóban nem foglalkoznak, csak zárt teres koncertet mutatnak az állítás igazolására, amiben nincs napfény tényező.
A Google MI-je viszont azt írja, hogy  hologramok napfényben is láthatók, ha reflexiós (lézerrel készített) hologramokról van szó, amelyeket fehér fénnyel, beleértve a napfényt is, való megvilágításra terveztek. Viszont ennél már egy napfénymentes felhős égbolt is kevésbé tiszta képhez vezet. A videóban ezt a reflexiós hologramot mutatták be a Charlie Kirk eseményhez kapcsolva, majd transzmissziós hologram videókat csatoltak mellé, melyhez sötét terem szükséges. Charlie Kirkről viszont nem csak szemből láthattunk videókat.
https://www.facebook.com/guy.de.caprio/videos/charlie-kirk-the-hologram-/1126912155616781/
https://www.bitchute.com/video/drm94x6Wt4Tm
Azt mondják, mutatják, hogy Charlie Kirk feleségének, Erika Kirknek a szeme sem áll jól.
Ilyen videókat robotoknál, klónoknál, vagy emberi formát felöltő hüllőknél szoktak mutatni.
https://www.bitchute.com/video/C755VtZYGcrq
A ragadozó hüllőkről állítják, hogy embereket (gyerekeket) esznek és vért fogyasztanak.
Erika Kirk ROMÁN ANGYALOK szervezetével kapcsolatban is felmerült a gyermekek eltüntetése.
https://www.tiktok.com/@releasethebeast69/video/7554110844376730935
Az emberi formát öltő hüllőkről készített épp videót a The People's Voice csapata, mondván köztünk élnek és irányítanak, manipulálnak, rosszra csábítanak minket.
A Biblia közli, hogy evilág fejedelme a Sátán, vagyis ez az Ő birodalma, ami a mesékben és filmekben egy szó szerint emberek által kitalált földalatti kénköves tüzes Pokol, mellyel előszeretettel ijesztgetnek.
A Föld bolygóra angyalaival levetett, annak lakosságát elhitető Sátánt a Jelenések könyve 12/9-ben a kígyóval, azaz hüllővel azonosítják, ami a kundalíni energiakígyó szimbolikája is ugyebár, mely a gonoszság legyőzésével, a megtisztulással felemel. Jézus is a 40 napos böjtnél, azaz egy megtisztulási folyamatnál mondott NEM-et az ördögnek, mint próbára tevőnek, majd a kereszthalál utáni feltámadással Krisztus lett, melynek mássalhangzói a Keresztes-el azonosak. Senki nem megy a Pokolba, miután meghal, mert már a földi pokol korában van. Inkább megtisztulva újraszületik, hogy újra megpróbálhasson FELemelkedni a FÖLdről, mely a kígyó szavára hallgató Éva száműzetésének helye, ahová a megetetett Ádám követte.
https://www.bitchute.com/video/CFrGtBgKFraX
https://metropolita.hu/2022/04/az-egesz-vilag-a-gonosz-hatalmaban-van-1-jn-519/
https://kateteka.hu/219-jezus-megkisertese-a-pusztaban/
2025. szept. 25. - A pszichiátriai intézményeket elárasztják a mesterséges intelligencia felhasználók.
https://futurism.com/future-society/psychiatric-facilities-ai
2025. szept. 25. - Tudósok arra figyelmeztetnek, hogy a kormányoknak le kell bombázniuk a mesterséges intelligencia laborokat, hogy megakadályozzák a világvégét.
https://metro.co.uk/2025/09/25/scientists-warn-governments-must-bomb-ai-labs-prevent-end-world-24257203/
2025. szept. 25-én az ENSZ-ben felszólalva közölte Lavrov, hogy a NATO és az EU háborút indított Oroszország ellen, amiben részt is vesz.
https://oroszhirek.hu/lavrov-a-nato-es-az-eu-haborut-inditott-oroszorszag-ellen/
2025. szept. 25. - Az amerikai haditengerészet négy tervezett rakétatesztet hajtott végre egy nukleáris fegyverrendszerrel Florida partjainál szept. 17-21 között globális csapásmérő hatótávolsággal.
Dél Korea pedig figyelmeztetett, hogy Észak-Korea hamarosan az USA-ra mérhet csapást interkontinentális nukleáris ballisztikus rakétával.
https://www.defensenews.com/naval/2025/09/25/us-navy-test-fires-unarmed-trident-nuclear-capable-missiles/
https://www.reuters.com/business/aerospace-defense/north-korea-close-developing-icbm-that-can-hit-us-with-nuclear-weapon-south-2025-09-25/

Az amerikai haditengerészet rakétatesztjei közben, szept. 19-én ment el a kommunikáció és a radar a Dallas-i repülőtéren, majd következtek a kibertámadásra fogott európai reptérleállások, aztán megérkeztek a "drónok" (UFO-k) az európai repülőterekhez és katonai bázisokhoz is.
https://edition.cnn.com/2025/09/19/us/dallas-atc-outages
Az UFO-k évtizedek óta folyamatos megfigyelés, ellenőrzés alatt tartják a nukleáris fegyvereket. Nem engedik meg a nukleáris eszkalációt.
Valaki szerint szándékosan próbálnak meg háborúkat kirobbantani embercsoportok közt földökívüli csoportok, de valószínűbb a próbatétel, mert a kapcsolatfelvételre érettség feltétele a béke. Akiknek az a célja hatalommegtartás miatt, hogy ne legyen kapcsolatfelvétel, nos azok háborúkat provokálnak.
https://raketa.hu/amerikai-nuklearis-fegyvereket-deaktivaltak-ismeretlen-repulo-targyak
https://www.borsonline.hu/aktualis/2024/11/kitalalt-az-ufoszakerto-ezeket-a-helyeket-latogatjak-mar-evtizedek-ota-rendszeresen-az-idegenek

    

2025. szept. 26-án Finnország, Dánia, Lengyelország, Bulgária, Románia, Szlovákia, Magyarország, Észtország, Lettország és Litvánia képviselői egy videókonferencián drónellenes fal létrehozásában állapodtak meg.
Melynek szükséges létrehozását szept. 10-én jelentette be Ursula von der Leyen az oroszok légtérsértésére hivatkozással.
https://www.bumm.sk/kulfold/2025/09/26/megegyeztek-az-europai-vedelmi-miniszterek-dronfal-fogja-vedeni-az-eu-keleti-hatarat
2025. szept. 26-án Zelenszkij azt közölte, hogy feltehetően magyar drónok" jelenlétét észlelték és rögzítettek ukrán katonák nemrég az ukrán-magyar határon, és az ukrán hadvezetés feltételezése szerint ezek felderítő tevékenységet folytattak.
https://index.hu/kulfold/2025/09/26/zelenszkij-magyar-dronok-legtersertes-ukrajna/
A magyar honvédségi közlemény szerint 2025. szeptember 26-án semmilyen repülési tevékenységet nem folytatott sem a Belügyminisztérium, sem a Magyar Honvédség az ukránok által bemutatott képeken hivatkozott területeken.
https://444.hu/2025/09/27/a-magyar-honvedseg-sajat-abraval-bizonygatja-hogy-nem-repultek-at-magyar-dronok-az-ukran-hataron
Senki nem tudja, hogy kik és miért repkednek. Ezen az állásponton van ChaosMoogle és Jaime Maussan is.
Hasonlóan a 2024 végén New Jersey feletti drón/UFO repülésekre, mikor az amerikai kormánynak lövése nem volt, hogy kik repkednek felettük.

    

2025. augusztusának vége:
"Donald Trump átnevezte a Pentagont Hadügyminisztériummá, Pete Hegseth, az USA védelmi minisztere, azaz a Pentagon góré pedig háborút hirdetett az általa ellenségesnek nevezett, katonai bázisok felett csoportosan megjelenő drónoknak hazudott UFO-k ellen, melyek lelövésére adott utasítást. Ezalatt egy rendeletet adott ki Trump, mely szerint minden NASA-tól származó anyagot, mint fényképek, videók, adatok, jelentések mielőtt bemutatásra kerülnének a nyilvánosságnak, biztonsági intézkedésként átvizsgálnának (cenzúráznák)."
Most ugyanaz a lőjük le a drónokat lemez fut Európában, vagyis a háború kihirdetése a földi légtérbe berepülő UFO-kkal szemben.
Melyeknek a repülőterek, katonai bázisok fölé repülésével nyilvánvalóan határozott célja van, figyelemfelkeltő demonstrációként.
Egyik sem agresszívan jelent meg, csak ott állnak a repterek, bázisok felett, hogy lássák őket, üzenetet közvetítve a jelenlétükkel, hogy figyelnek.
New Jersey-ben voltak drónok, igen, de azt az amerikaiak vetették be a megjelenő UFO-k ellen, nem sok sikerrel, mint ahogyan a drónelhárítók, vagy a drónellenes fegyverek is tehetetlenek velük szemben.
Szeptember 09-én mutatták be, amint az amerikaiak Hellfire rakétával próbáltak egyet lelőni Jemen partjánál, sikertelenül, mint ahogyan Afganisztánban is le akarták lőni a mozdulatlanul lebegő UFO-kat 2011-ben egy katonai bázisnál, sikertelenül.
Nagyon jól tudja a vezetés, hogy tehetetlenek velük szemben, ám láthatóan pánik módba kapcsoltak miattuk. Ugyanis jelenlétükkel, technológiájukkal a földi hatalmi elitnek vége lenne. Vége lenne a fegyverkezésnek, a háborúknak, vége lenne az olajnak, a gáznak, melyre lehúzó tolvaj rabszolgatartó gazdaságuk épül.
http://csillag-portal.hupont.hu/328/jelek-2025-szept02
https://www.origo.hu/nagyvilag/2025/09/ufo-eszleles-video-foldonkivuli
https://www.reddit.com/r/UFOs/comments/1gsdwl6/full_10_minute_video_showing_glowing_multicolored/
https://www.mirror.co.uk/news/world-news/jaw-dropping-video-shows-swarm-34127308
https://www.dailymail.co.uk/video/news/video-3314533/Video-UFO-swarm-unaffected-missile-military-base-Afghanistan-2011.html
2024. decemberében kémtevékenységet folytató kínai és orosz drónokról tudósítottak amerikai és brit katonai bázisok felett, melyre a bizonyíték nulla.
Egy amerikai kongresszusi képviselő pedig már iráni UFO anyahajóról beszélt, amelyből a "drónok" érkeznek, amit a Pentagon cáfolt.
Akkor Trump azt ígérte, hogy tájékoztatni fog beiktatása után arról, hogy kik állnak a dróntevékenység mögött, majd úgy gondolta, hogy nem kell közölnie a nyilvánossággal, csak annyit mondott szóvivője, hogy NEM ELLENSÉG, de védelmi minisztere augusztusban azért háborút hirdetett velük szemben, Trump pedig május 20-án 3 éven belüli Aranykupolát ígért az amerikai légtérbe behatolások megakadályozására. Fingjuk nem volt róla, hogy kik azok.
https://www.blikk.hu/politika/vilagpolitika/rejtely-dron-brit-legibazisok-kina-megfigyeles-kemtevekenyseg/e6zkzzf
https://abcnews.go.com/US/new-jersey-drones-federal-response/story?id=116684879
https://www.bbc.com/news/articles/ce3nx1kd9q1o
https://hu.euronews.com/2025/05/21/trump-bejelentette-az-aranykupola-raketavedelmi-rendszer-tervet
2025. szept. 26-án este azonosítatlan drónok jelentek meg Dánia legnagyobb katonai támaszpontja felett.
A héten legalább 6 dániai repülőtér környékén észleltek azonosítatlan drónokat, a miniszterelnök szerint az ország hibrid támadás alatt áll.
https://hu.euronews.com/2025/09/27/azonositatlan-dront-eszleltek-a-legnagyobb-dan-katonai-tamaszpont-felett
2025. szept. 26. - Azonosítatlan "drónok" biztonsági riasztást váltottak ki egy francia katonai bázison is.
https://www.euronews.com/my-europe/2025/09/26/unidentified-drones-spark-security-alert-at-french-military-base
2025. szept. 26. - Németországban a repülőgép pilóták több száz panaszt nyújtottak be a műholdas navigációs rendszer meghibásodásai vagy működési zavarai miatt.
2025 augusztusában 447 GPS-zavarásos esetet regisztráltak. Ez a szám 2023-hoz képest több mint 2500%-kal nőtt. Akkor összesen 25 hasonló incidenst regisztráltak.
A Szövetségi Légiközlekedési Gazdasági Szövetség (BDL) a GPS-szel kapcsolatos helyzetet „a polgári repülőgépek biztonságos üzemeltetésének fenyegetéseként” értékelte, és a légi közlekedési infrastruktúra védelmének megerősítésére szólított fel.
Nyilvánvaló számomra, hogy egy ilyen szintű GPS zavarás felelősét már rég megtalálták volna, ha mondjuk az orosz, vagy a német hadsereg állna mögötte.
https://oroszhirek.hu/tomeges-gps-hibat-es-mukodesi-zavart-jelentettek-a-pilotak-nemetorszagban/
2025. szept. 28. - Precíziós rakétákba létezik zavarásgátlós GPS, a NATO igényeinek kielégítésére épp integrálják őket.
https://interestingengineering.com/military/anti-jamming-gps-into-missiles
Nir Ayalon, a Cydome, egy izraeli székhelyű tengerészeti kiberbiztonsági cég vezérigazgatója szerint 2025-ben a hajózásban is 500 százalékkal nőtt a GPS-hamisítások és -zavarások száma.
https://www.sgtreport.com/2025/09/ships-running-blind-how-gps-spoofing-is-on-the-rise/
2025. szept. 26. -  A német védelmi miniszter azzal vádolta Oroszországot, hogy „leárnyékolja” az ország hadseregének kommunikációs műholdjait.
https://oroszhirek.hu/nemet-vedelmi-miniszter-oroszorszag-learnyekolja-a-muholdjainkat/
2025. szept. 26. - Több mint 500 drónészlelést jelentettek Dániában.
https://www.dailymail.co.uk/news/article-15136869/FIVE-drone-sightings-reported-Denmark-Scandinavia-battles-contain-Russian-incursions.html
2025. szept. 27. - Az európai hatóságok fokozott készültségben vannak, miután az elmúlt héten Dániában több alkalommal is leállították a légi forgalmat drónbetörések miatt. A német hatóságok szintén vizsgálják a németországi drónészleléseket. Az elmúlt hónapokban Németországban többször is észleltek azonosítatlan drónokat, többek között stratégiai infrastruktúra és katonai létesítmények közelében. Alexander Dobrindt német belügyminiszter kijelentette, hogy szeptember 27-én éjjel „drónrajokat” észleltek Schleswig-Holstein tartomány felett, az ország északi részén. A miniszter a fenyegetést magasnak minősítette, és bejelentette egy drónok elleni védelmi központ létrehozását, amely egyesíti a szövetségi és a tartományi kormányok tapasztalatait. A központot „gyorsan létre kell hozni” – pontosította Dobrindt. A miniszter bejelentette, hogy Németország a légiközlekedés-biztonsági törvény felülvizsgálatát tervezi, amely lehetővé tenné a fegyveres erők bevonását a drónok esetleges lelövésébe.
https://www.portfolio.hu/global/20250927/nemetorszag-fontolgatja-hogy-lelovi-a-legteret-megserto-dronokat-789300
2025. szept. 26. - Magyarország szerint Zelenszkijnek „elment az esze” a magyar drónok ukrajnai légterébe való behatolásáról szóló állítások után.
https://www.reuters.com/world/europe/ukraine-says-drones-violated-its-airspace-possibly-hungary-2025-09-26/
2025. szept. 27. - „Ukrajna pontosan tudja, hogy mit keresett a magyar felderítő drón Kárpátalja felett. Magyarország rendkívül veszélyes lépéseket tesz, elsősorban saját maga számára” – mondta Volodimir Zelenszkij.
https://444.hu/2025/09/27/zelenszkij-azt-mondja-fenykepeik-is-vannak-a-magyar-dronokrol
2025. szept. 19-én és szept. 28-án Románia nemzetközi repülőterének működését is megzavarta egy "drón", melynek üzemeltetője ismeretlen.
https://oroszhirek.hu/dron-miatt-allt-le-a-forgalom-a-legnagyobb-roman-repuloteren/
2025. szept. 26. - Németországban a világ egyik legnagyobb lítium lelőhelyét fedezték fel, amely 43 millió tonna lítiumot tartalmaz.
https://interestingengineering.com/energy/lithium-deposit-found-in-germany
Az orosz-ukrán konfliktusról mondták, hogy az ország lítiumkészletéért indította el a Nyugat, köztük Németország, amely mintegy 500 ezer tonna, melyre Trump is szemet vetett.
Ezt az 500 ezer tonnát akkor úgy említették, mint Európa legnagyobbja, ami eltörpül a most Németországban felfedezetthez képest.
Kíváncsian várom Németország pálfordulását az ukrán konfliktusban.
https://transtelex.ro/kulfold/2025/02/22/ukrajna-asvanykincsek-litium-titan-uran-trump-ajanlat
https://www.szabadeuropa.hu/a/moszkva-ratenne-a-kezet-ukrajna-kulcsfontossagu-litium-tartalekaira-/33275482.html
https://privatbankar.hu/cikkek/reszveny/valojaban-a-feher-aranyert-folyik-a-haboru-ukrajnaban.html
2025. okt. 27. - Németországban máris olyan közvélemény kutatást dobnak be, hogy a németek többsége már támogatja, hogy területekről mondjon le Ukrajna Oroszország javára a béke érdekében.
Merz viszont még tolja a harci szekerét.
Szeptember 29-i beszédében Merz ismét nyomatékosította: az EU-nak a befagyasztott orosz vagyon felhasználásával kellene segítenie Ukrajna katonai támogatását. Mint mondta, ezzel három-öt évre biztosítható lenne Kijev védelmi képessége.
https://www.vg.hu/nemzetkozi-gazdasag/2025/08/fordulat-nemetorszagban-tobbseg-tamogat-ukrajna-terulet
https://magyarnemzet.hu/kulfold/2025/09/merz-kancellar-figyelmeztet-europa-beke-oroszorszag
2025. okt. 01-én pedig már olyat olvashattunk, hogy Merz és von der Leyen összetűzésbe került Ukrajna és az EU miatt - Maga Merz mutatott rá arra is, hogy von der Leyen hazudozik.
Viszont Merz csatája Ursulával nem újdonság.
https://szmm.substack.com/p/egyre-vilagosabb-a-szakadas-az-eu
https://politic.karpat.in.ua/?p=164504&lang=hu
2025. szept. 26. - Kaja Callas is feladta: Ukrajna magára maradt Oroszországgal szemben, az EU összeomlott.
https://en.topcor.ru/64528-dazhe-kallas-sdalas-ukraina-ostalas-odin-na-odin-s-rossiej-es-sdulsja-politico.html
2025. szept. 26. - „Ha most nem állnak meg, elveszítik egész Ukrajnát” - Lukasenka.
https://en.topcor.ru/64558-lukashenko-zagovoril-ob-udare-po-bankovoj-sejchas-ne-ostanovjatsja-poterjajut-vsju-ukrainu.html
Zelenszkij beszéde az ENSZ Közgyűlésén üres teremmel zajlott, már senkit sem érdekel. Ezt az ukrán médiában MI-vel odarajzolt, odaklónozott emberekkel mutatták be, mintha tele lett volna a terem.
https://vilaghelyzete.substack.com/p/zelenszkij-virtualis-valosaga-ensz
Zelenszkij az ENSZ-ben összefutott kezet rázni a korábbi ISIS-es és Al-kaidás nyakmetsző gyilkossal, a jelenlegi szíriai elnökkel.
https://gospanews.net/en/2025/09/26/un-shame-summit-between-nato-cia-terrorists-syrian-jihadist-throat-cutter-meets-ukrainian-neo-nazi-sponsor-coups-show-at-the-united-nations/

https://npasyria.com/en/wp-content/uploads/2025/09/Zelensky-al-Sharaa.webphttps://cdn.i24news.tv/uploads/f9/66/82/53/31/f8/f3/e7/7b/d9/da/33/2e/12/06/4d/f966825331f8f3e77bd9da332e12064d.jpg?width=1000


2025. szept. 26. - A legtöbb ország elhagyta az ENSZ közgyűlésének termét Netanjahu beszéde előtt.
Netanjahu , akit láthatóan megrázott a kivonulás, beszédében közölte, hogy végrehajtja a tervét Gázában, és Irakot fenyegette meg a következő célpontként.
https://www.aa.com.tr/en/americas/most-countries-walk-out-of-un-general-assembly-session-ahead-of-netanyahu-speech/3700138
https://gospanews.net/en/2025/09/27/netanyahu-shaken-as-majority-of-un-delegates-stormed-out-of-general-assembly-hall-as-nazi-he-imposes-the-speech-to-gazans/
https://www.theguardian.com/world/2025/sep/26/benjamin-netanyahu-un-speech-gaza
https://iranpress.com/content/310622/netanyahu-open-war-threats-un-iraq-named-next-target

2025. szept. 26. - Netanjáhu hivatala arra utasította az izraeli hadsereget, hogy telepítsen katonai teherautókra szerelt nagy erejű hangszórókat a Gázai övezet területén, hogy közvetítsék a palesztin lakosságnak a „gázai mészárosnak” az ENSZ közgyűlése előtt tartandó beszédét.
https://kuruc.info/r/67/293000/
2025. szept. 26. - Netanjahu Mózest idézte, miután Izrael feltört minden Gázában lévő telefont az ENSZ-beszéd közvetítéséhez.
https://www.yahoo.com/news/articles/let-people-netanyahu-says-hacked-142043191.html
2025. szept. 26. - Irán és Oroszország 25 milliárd dolláros megállapodást írt alá a Hormoz atomerőmű megépítéséről az Iszlám Köztársaság déli Hormozgán tartományában.
https://oroszhirek.hu/iran-es-oroszorszag-megallapodott-a-hormoz-atomeromu-epiteserol/
2025. szept. 26. - Lengyelország felszólította állampolgárait, hogy azonnal hagyják el Fehéroroszországot.
https://hirado.hu/kulfold/cikk/2025/09/26/lengyelorszag-riaszto-uzenetet-kuldott-allampolgarainak-azonnal-hagyjak-el-feheroroszorszagot
2025. szept. 26. - Soros Görgy jobbkezét letartóztatták szövetségi szexkereskedelem vádjával.
https://www.independent.co.uk/news/world/americas/crime/nyc-trafficking-arrest-howard-rubin-george-soros-b2834545.html
2025. szept. 26. - Az Egyesült Királyság minden felnőttjét kötelezni akarják arra, hogy digitális személyazonosító okmányt viseljen magánál.
Merthogy DIGITÁLIS PÉNZHEZ DIGITÁLIS SZEMÉLYEK kellenek. Anélkül nem működik a 666-os Fenevad-rendszer.
Első lépésben a munkához tennék kötelezővé, arra hivatkozva, hogy megállítsák az illegális migrációt és az azzal járó fekete munkát.
Aztán nyilván mindenkit bevonnak, mint a nyugdíjasokat, stb.
https://www.bbc.com/news/articles/cn832y43ql5o
2025. szept. 27. - Bill Gates szerint a nyugati országok állampolgárainak alá kell vetniük magukat a digitális személyazonosító rendszernek, különben kockáztatják a társadalomból való kizárást.
Közben ellenreakció tört ki az Egyesült Királyságban, több millió állampolgár elutasította Bill Gates digitális személyazonosító tervét.
https://thepeoplesvoice.tv/public-backlash-explodes-in-uk-as-millions-of-citizens-reject-bill-gates-digital-id-plan/
2025. szept. 27. - Videóra rögzítettek, amint Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök közvetlen irányítást követelt a TikTok és az X (Twitter), az Egyesült Államok két legerősebb közösségi média platformjának algoritmusai felett.
https://thepeoplesvoice.tv/netanyahu-caught-on-camera-demanding-elon-musk-hand-over-x-algorithm-to-israel/
2025. szept. 27. - Az ukránok" (NATO) ismét a Barátság kőolajvezetéket vették célba.
https://www.vg.hu/kozelet/2025/09/ez-mar-minden-hataron-tulmegy-ujabb-ukran-tamadas-torent-a-baratsag-koolajvezetek-ellen
2025. szept. 28-án hajnalban Oroszország nagyszabású drón- és rakétatámadást indított Kijev és Ukrajna más részei ellen.
A támadás miatt Lengyelország lezárta légterét két délkeleti város közelében, és vadászgépeket helyezett készenlétbe.
https://www.portfolio.hu/global/20250928/zaporoztak-a-dronok-kijev-felett-teljes-hazsorok-megsemmisultek-a-fovarosban-789352
https://oroszhirek.hu/video-brutalis-raketa-es-drontamadas-erte-ukrajnat-a-lengyel-vadaszgepek-is-levegobe-emelkedtek/
2025. szept. 28. - Orosz hiperszonikus rakétatámadás megsemmisített öt F-16-ost, számos NATO-katonát ölve meg.
Mindenki meghalt és minden megsemmisült az ukrán légibázison.
https://halturnerradioshow.com/index.php/news-selections/world-news/russian-missile-strike-destroys-five-f-16s-kills-numerous-nato-personnell
2025. szept. 28. - Zelenszkij orosz teherhajókról indított drónoknak hazudja az Európa felett megjelenő drónoknak hazudott UFO-kat, és azt is megmondja, hogy milyen szankciókkal kell ezért sújtani az oroszokat.
https://oroszhirek.hu/zelenszkij-figyelmeztette-az-eu-t-az-oroszok-teherhajokrol-inditjak-a-dronokat-ellenetek/
2025. szept. 28. - A Fehér Ház Tomahawk rakéták Kijevbe történő átszállítását tárgyalja "közvetítőkön" keresztül, vagyis más NATO-tagországoknak adnák, hogy az Ukrjnának adja.
Pár napja Zelenszkij kérte a Tomahawkokat Trumptól a Kreml elleni csapásra, majd további, Oroszországba irányuló csapásokra, aki akkor elutasította, mint korábban Biden is.
Amolyan "mi nem adtunk", "nem mi voltunk", mintha nem tudná a világ, hogy kitől származik, valójában kik kezelik és kinek az engedélye kell a bevetésre.
https://en.topcor.ru/64605-v-belom-dome-obsuzhdajut-peredachu-raket-tomagavk-kievu-cherez-posrednikov.html
2025. szept. 29. - Oroszország eszkaláció veszélyére figyelmeztet, ha az USA Tomahawk rakétákat küld Ukrajnába.
Lavrov szerint pedig a Tomahawk rakéták sem változtatják meg a helyzetet Ukrajna csataterein.
https://english.aawsat.com/world/5191755-russia-warns-escalation-risk-if-us-sends-tomahawk-missiles-ukraine
https://www.dailyexcelsior.com/tomahawk-missiles-in-ukraine-not-to-change-battleground-situation-russian-fm-lavrov/
2025. szept. 29. - Trump azzal fenyegetőzik, hogy 100%-os vámokat vet ki a nem az USA-ban készített filmekre.
https://www.bbc.com/news/articles/c4g78e809zqo
2025. szept. 29. - Zelenszkij bejelentett egy újabb 90 milliárd dolláros fegyverüzletét az USA-val.
Október elején várhatóan delegáció megy Kijevből Washingtonba a szerződés feltételeiről tárgyalni.
https://balrad.hu/2025/09/29/ukrajna-90-milliard-dollaros-amerikai-fegyvervasarlasi-megallapodasrol-targyal-2025-09-29/
2025. szept. 29. - A harmadik világháború előtt - Trump elhallgatja, hogy behívja az összes amerikai tábornokot.
https://en.topcor.ru/64606-pered-tretej-mirovoj-tramp-progovorilsja-naschet-vyzova-vseh-amerikanskih-generalov.html
2025. szept. 29. - Amerikai légi-utántöltő tankerek repülnek Európába. Az időzítés egybeesik Trump elnök Netanjahuval találkozásával és szintén Trump szept. 30-ára tervezett találkozójával a magas rangú katonai vezetéssel Észak-Virginiában.
A legutóbbi ilyen légi-utántöltő átvezénylés 5 nappal előzte meg az Egyesült Államok iráni nukleáris infrastruktúrájára mért csapásait.
https://www.zerohedge.com/geopolitical/wave-us-air-tankers-deploy-europe-historical-precedent-signals
https://endtimeheadlines.org/2025/09/developing-mystery-fleet-of-us-air-force-tankers-crossing-atlantic-stirs-echoes-of-iran-strike/
https://halturnerradioshow.com/index.php/news-selections/world-news/sudden-large-sortie-of-air-refueling-tankers-from-usa-toward-europe
2025. szept. 29. - Kínai katonai kutatók szimulált kísérleteket végeztek egyidejű nukleáris detonációkkal, hogy nagyobb pusztító erőt hozzanak létre.
A kísérletben három nukleáris robbanófej csapódott be gyors egymásutánban ugyanarra a célpontra.
https://www.presstv.ir/Detail/2025/09/29/755939/chinese-army-engineers-conducts-first-simultaneous-nuke-strike-experiment-lab-trial
https://ground.news/article/chinese-military-simulates-triple-nuclear-strike-on-same-target_65755c
2025. szept. 29.- Sürgős rakétahiány fenyegeti az USA és a NATO védelmet.
https://www.thedefensenews.com/news-details/Pentagon-Sounds-Alarm-Urgent-Missile-Shortages-Threaten-US-and-NATO-Defense/
2025. szept. 29. - Az Egyesült Államok hadügyminisztériuma (korábban Pentagon) arra kéri a rakétagyártó vállalkozókat, hogy duplázzák meg a termelést a lehetséges kínai konfliktus miatt.
https://armyrecognition.com/news/army-news/2025/us-department-of-war-urges-missile-contractors-to-double-output-for-possible-china-conflict
2025. szept. 29. - Putyin elrendelte az elmúlt 9 év legnagyobb őszi besorozását 135 000 ember behívásával.
https://www.thegatewaypundit.com/2025/09/russian-president-vladimir-putin-orders-largest-fall-conscription/
2025. szept. 29. - A kazár német kancellár, korábbi BlackRock alkalmazott, azaz Merz elsírta magát egy zsinagóga felavatásán. És harcot hirdetett az „antiszemitizmus minden formája” ellen.
Szavait a zsidó hallgatóság tapssal és lelkes bólogatással fogadta. A németek pedig készülhetnek a következő szájzártörvényre.
https://magyarjelen.hu/kulfold/27498-zsinagoga-avatasan-sirta-el-magat-a-nemet-kancellar-video
2025. szept. 29. - Trump és Netanjahu megegyeztek a gázai béketervről.
A Gázai övezetet egy politikailag el nem kötelezett palesztin testület kormányozza majd, akiket egy nemzetközi testület felügyelne. Ennek a Fehér Ház dokumentumában Béke bizottság a neve és Donald Trump az elnöke, de benne lesz Tony Blair volt brit miniszterelnök is.
https://hvg.hu/vilag/20250929_Trump-netanjahu-beketerv-gaza-hamasz
https://www.hetek.hu/cikkek/online/sajtohir-tony-blair-magat-javasolja-a-gazai-atmeneti-kormany
2025. szept. 29. - A Svájcban népszavazással 64 % NEM-el leszavazott digitális személyi bevezetését újra megszavaztatták, és elcsalták, áttolták 50,4 % IGEN-el.
https://www.lifesitenews.com/news/swiss-voters-narrowly-approve-digital-id-critics-say-it-opens-door-to-total-surveillance/
https://szmm.substack.com/p/nem-kell-ide-covid-urugy-europa-a
2025. szept. 30. - 2029-re tervezik kötelezővé tenni az Egyesült Királyságban a digitális személyazonosítót.
https://www.euronews.com/next/2025/09/30/which-countries-in-europe-already-have-a-digital-id-cards
2025. szept. 28. - A Ragasa tájfun pusztítása: Kínától a Fülöp-szigetekig.
https://reaktor.hu/2025/09/28/a_ragasa_tajfun_pusztitasa_kinatol_a_fulop-szigetekig
2025. szept. 30. - Több tucat halott a 6,9-es erősségű földrengésben a Fülöp-szigeteken.
https://hvg.hu/vilag/20250930_foldrenges-aldozataok-fulop-szigetek
https://index.hu/kulfold/2025/10/01/fulop-szigetek-azsia-foldrenges-halalos-aldozatok-termeszeti-katasztrofa-szokoar-riasztas/
https://www.economx.hu/kulfold/fulop-szigetek-foldrenges-epicentrum-szeizmologia.816989.html
2025. szept. 30. - A NASA nem csupán egy vagy két távcsővel figyeli a 3I/ATLAS-t – eszközök egész armadáját mozgósítják a Naprendszerben. A tervezett megfigyelésekben az emberiség által valaha felbocsátott legfejlettebb gépei közül néhány is részt vesz benne: a Hubble, a Webb, a TESS, a Swift, a SPHEREx, a Perseverance és a Curiosity roverek, a Mars Reconnaissance Orbiter, az Europa Clipper, a Lucy, a Psyche, a Parker Solar Probe, a PUNCH, sőt, olyan közös küldetések is, mint a SOHO és a Juice.
Egy úgynevezett „ártalmatlan üstökös” esetében ez példátlan erőforrás-felsorolás – ami felveti a kérdést, hogy miért igényel ez az egy objektum ilyen rendkívüli figyelmet?
Számtalan más üstökös esetében ezt nem tették meg. Akkor miért a 3I/ATLAS-nál? A válasz nyilvánvalónak tűnik: mert valami nagy dolog történik.
https://thepeoplesvoice.tv/nasa-suddenly-deploys-its-top-space-assets-hubble-webb-and-spherex-on-3i-atlas/
2025. szept. 30. - Azt írják, hogy a 3I/ATLAS tömege 33 milliárd tonna.
https://librarius.hu/2025/09/30/hatalmas-33-milliard-tonna-a-naprendszeren-atszaguldo-3i-atlas-ustokos/
A Nyilas csillagképből, a galaxis központ irányából érkező 3I/ATLAS-nak a Nap/Krisztus közelsége okt. 29-30-án történik Szűz Mária csillagképében, a Szűzben, mikor a Vénusz is a házában jár.

https://starwalk.space/gallery/images/comet-3i-atlas-path/1140x641.jpg

Lehet, hogy a híres, 1977-es Wow!-jel épp egy most vizsgált csillagközi vándor, a 3I/ATLAS irányából érkezett?
https://raketa.hu/lehet-hogy-a-3i-atlas-iranyabol-jott-a-wow-jel
A Nap szeptember 19-i koronakidobódása (CME) szeptember 24–25-én érhette el a csillagközi 3I/ATLAS üstököst. És meg sem kottyant neki.
Naprendszerbeli üstökösöknél ilyenkor a csóva hullámossá válik, sőt néha „le is szakad”.
https://raketa.hu/reszecskenyalab-lott-ki-a-napbol-egyenesen-a-3i-atlas-fele
2025. szept. 30. - A Louisiana-i kormányzó Nemzeti Gárdát kér New Orleansba és más városokba.
https://www.theguardian.com/us-news/2025/sep/30/jeff-landry-national-guard-new-orleans-louisiana
2025. szept. 30-án Trump azt mondta az amerikai tábornokoknak, hogy az Egyesült Államok „belülről fakadó háborút” vív, és egyúttal hadat üzent a „belső ellenségnek".
https://www.blackagendareport.com/trump-declares-war-us
2025. szept. 30. - A "vakcinák" atyja Trump megállapodott a Pfizerrel (Lucifer/666) a gyógyszerek árának csökkentésében, így a kormányzati TrumpRX-es (RX = 18+24 = 42) webáruházban a Pfizer gyógyszerei is kaphatóak lesznek.
Közben az Egyesült Államokban több mint 1300 nő indított pert a Pfizer ellen, arra hivatkozva, hogy a vállalat Depo-Provera nevű fogamzásgátló injekciója agydaganat kialakulásához vezetett náluk. 
https://www.vg.hu/nemzetkozi-gazdasag/2025/09/pfizer-donald-trump-gyogyszer
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20250929/nagyon-rossz-hireket-kozolt-a-pfizer-vakcina-gyartoja-789432

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 89
Tegnapi: 523
Heti: 1 563
Havi: 612
Össz.: 252 684

Látogatottság növelés
Oldal: JELEK 2025 SZEPT-06
CSILLAGPORTÁL - © 2008 - 2025 - csillag-portal.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »